GÖNCZI GÁBOR RIPORTER MŰSORVEZETŐ

KINYITOTTAM A SZEMEM, ÉS MINDENT LÁTTAM

GÖNCZI GÁBOR RIPORTER MŰSORVEZETŐ

Miért döntött a szemműtét mellett?
A műtét előtt már nagyon-nagyon vártam, hogy ne kelljen többé szemüveget hordani, mert be kell valljam, nem szerettük egymást. Sem a szemüveggel, sem a kontaktlencsével. Sem a szemüveggel, sem a kontaktlencsével. Pont elég volt belőlük. Mindig két megoldás volt elképzelhető. Az egyik, hogy a szemüvegben vezetem a műsort, ám az a sok lámpa miatt mindenfelé becsillog, a súgógépet pedig nehézkes olvasni. A másik megoldás pedig a kontaktlencse, ami azonban egész napos hordásnál nagyon megviselte a szememet.

Milyennek látta a Sasszemklinikán folyó munkát?
Nagyon szívélyes, nagyon barátságos hangulatban zajlott minden vizsgálat. Egy hihetetlen profi csapat fogadott. Úgy láttam, hogy nagyon sok szakember, orvos dolgozik, és mindenkinek egész pontosan, kürölhatároltan meg van a maga feladata. Ez nagy biztonságot nyújtott.

Hogyan várt a beavatkozásra?
Egy pici feszültség volt bennem, de annyira megnyugtató volt az összes diagnózis, az orvosok véleménye erről a beavatkozásról, az én állapotomról és gyógyíthatóságomról, hogy 100 százalékig biztos voltam benne, hogy semmi probléma nem lesz.

Hogyan sikerült a PRK műtét?
2004. január hatodikán volt. Pontosan emlékszem, mert szörnyű hideg volt, és nagyon morcos idő. Jól ment a műtét és minden egyből szebb lett. Felültem, nyúltam a szemüvegemért, hogy fölvegyem ahogy megszoktam és egészen furcsa volt, hogy kinyitottam a szemem és mindent láttam. Azóta akármikor kinyitom a szemem, mindig eszembe jut, hogy bármi, ami körülöttem van, azt régen nem láttam. Most mindent látok, mindent el tudok olvasni. Egész távoli dolgokat is. Nem csoda, hisz mind a két szememnél 100%-osnál jobb látásélességet mértek. Öt nappal a műtét után én már élő egyenesben vezettem műsort a televízióban. Azt gondolom, azt a két napos kellemetlenséget igazán ki lehetett bírni ezért cserébe.

Évek múltán is jók a tapasztalatai?
Nemrég Spanyolországban jártunk a barátaimmal. Ment a foci világbajnokság. Egy nyitott szórakozóhelyen néztünk nagyon sokan egy kivetítőt. Távol kaptunk helyet mert későn érkeztünk, és én voltam az akit mindig meglökdöstek, hogy "Te, hány perc van még vissza? Mennyi az állás?", mert senki nem látta, még a jól látó barátaim sem láttak el a kivetítő kicsi apró sarkába, én viszont megmondtam. De úgy simán megmondtam, tehát nem kellett hunyorogni, meg semmi. És ez még szürkületben is így volt!

Figyelem!