Burján Csaba véleménye a lézeres szemműtétről
’Kiskoromban főleg azért küldtek el sportolni, mert első osztályban nagyon izgága voltam, és nem akartam megnyugodni. Elküldött a tanár konkrétan, hogy keressek, vagy a szüleim keressenek valamit, ami levezeti az energiámat. Kipróbáltunk tényleg mindent: foci, tenisz, úszás, még ritmikus sportgimnasztikázni is voltam, de végül a kori tetszett meg a legjobban. Elkezdtem hokizni, de ott mondták, hogy nem vagyok olyan ügyes az ütővel, úgyhogy próbáljam meg inkább a sima korcsolyázást, és megmaradtam annál. Körülbelül 8-10 éve, amikor a gimnáziumban már a hátsó sorból nem láttam a táblát, mentünk el először a szemészetre, és akkor kaptam kontaktlencsét. Szemüveget már akkor sem nagyon akartam hordani, és furcsállták is, hogy nekem nincs szemüvegem, csak kontaktlencsém. Mondtam, hogy hiába adnak oda valamit a boltban, úgysem fogom hordani, így kontaktlencsés voltam, amíg iskolába jártam. De az utóbbi pár évben napközben és edzések közben is zavart. Ugye mi le vagyunk hajolva egy mély pozícióba és onnan nézünk folyton felfelé, és emiatt sokszor fennragadt a kontaktlencse, és akkor edzés meg futam közben próbáltam vakarni a szememet, hogy azért valahogy lássak.
A lézeres szemműtétről először a családban hallottam, amikor anyukám is megműttette a szemét, talán két éve. A sportban is többen tervezgették 2-3 éve, hogy megműtik, van, aki azóta meg is műttette, de nem mindenki, úgyhogy most én is beszállok a sorba. A műtét során kb. 15 percet töltöttem bent a műtőben, egyáltalán nem volt fájdalmas. Voltak kellemetlen részek, ahol sokáig kellett nyitva tartanom a szemem, de teljesen fájdalommentes volt. A műtét utáni délutánon még kicsit homályosan láttam, de szerencsére másnap már teljesen jól, úgyhogy lehetett vezetni. Tévét nézni nagyon jó volt végre egy kicsit tisztábban. annyi, hogy este a fények még kicsit homályosak voltak. A műtét után egy héttel már vissza tudtam menni pár könnyebb gyakorlatot csinálni, és két hétre rá már teljesen normális edzésmunkát tudtam folytatni. A lézeres szemműtét óta végre nem kell bajlódnom a kontaktlencsének a betételével reggel vagy este a kivételével, és már edzés közben sem zavar. Jobban látom a filmeknél a feliratot, és a baráti találkozásoknál is végre tudok akár messziről is integetni, amikor felismerek valakit, és nem kell öt méterre odasétálnom hozzá.”
Szabaduljon meg Ön is a szemüveg és kontaktlencse kötöttségeitől! Most jelentkezzen kedvezményes alkalmassági vizsgálatunkra, mert 200.000 forint kedvezményt kaphat november 15-ig az egyik legmodernebb Sasszem Femto Smart kezelésünk esetén.
Sasszeműek, akik a legnagyobb lézerklinika
tapasztalatában bíztak
A Sasszemklinika több mint 130.000 sikeres lézeres szemműtét tapasztalatát és az elérhető legkorszerűbb orvostechnikát biztosítja a pácienseknek. Nézze meg pácienseink Facebook ajánlását.