Láthatatlan veszély a szemre
Rengeteget hallunk arról, hogy milyen módon óvjuk a bőrünket nyáron, azonban kevés szó esik szemünk védelméről, pedig ha az károsodik, akkor végtelenül megnehezítheti az életünket, arról nem is beszélve, hogy komoly fájdalmat tud okozni.
A káros UV sugarak, ahogyan a bőrünket, úgy a szemünkben lévő látásért felelős idegsejteket, de magát a szemlencsét is roncsolják, illetve a szürkehályog kialakulásáért is felelőssé tehetők. Szemünk egyetlen dologgal tud védekezni a tűző nap ellen: a pupillák összehúzásával.
Sokan elfeledkeznek arról, mennyire fontos lenne, hogy napszemüvegünk ne csak az utolsó divatnak feleljen meg, hanem kellő védelmet is nyújtson szemeinknek. Mivel a szemünket nem tudjuk kenegetni napkrémmel, így olyan szemüveget kell választani, ami el van látva megfelelő védőréteggel, mely nem engedi át a káros sugarakat. Mindemellett védelmet nyújt a szemünkbe kerülő porszemek és bogarak ellen is. A napszemüvegnek követnie kell arcunk alakját, hogy megóvjon az oldalirányból érkező sugárzásoktól is. Az UV-A és UV-B sugarak nagy részét kiszűrő lencsék is kaphatók, melyek használatával a megszokott kényelem mellett biztosítjuk szemünk védelmét. Lehetőség szerint 100% fölötti védelemmel rendelkező lencsét válasszunk.
100% UV szűrős napszemüveget válasszunk
Egy fontos tanács: ha meg szeretnénk győződni arról, hogy napszemüvegünk valóban szűri-e a káros UV sugarakat, akkor kérjünk UV vizsgálatot az optikában!
Szemünk világának megóvása érdekében a táplálkozásunkkal is segíthetünk a meleg nyári napokon is. Szervezetünkben ugyanis a szemünk belseje tartalmazza legnagyobb mennyiségben a C-vitamint azért, hogy a retinát védje a káros szabadgyököktől. Látásunk egészsége tehát nagyban függ C-vitamin bevitelünktől. A fekete és sötét gyümölcsök a természet legnagyobb ajándékai szemünk számára. Feketeribizli, málna, cseresznye, meggy, áfonya, szeder, szilva és még sorolhatnánk. Az egész szervezetre jótékony hatással vannak, részben a magas C-vitamin tartalmuk miatt, de szemeink különösen hálásak lesznek érte, ha minél többet fogyasztjuk őket. E természet adta csodaszerek magas C vitamin tartalma javítja a látást, enyhíti a szemfáradtságot és csökkenti a szemkörnyéki ráncokat is. Nem utolsó sorban olcsóbbak, mint a szemüveg vagy a gyógyszer, és finomabbak, értékesebbek, mint a szintetikus táplálék-kiegészítők. Szépít, fiatalít és óvják látásunkat. Fogyasszák egészséggel!
A fekete áfonya nagyon jó hatással van a szemre
Szabaduljon meg Ön is a szemüveg és kontaktlencse kötöttségeitől! Most jelentkezzen kedvezményes alkalmassági vizsgálatunkra, mert 200.000 forint kedvezményt kaphat január 2-ig az egyik legmodernebb Sasszem Femto Smart kezelésünk esetén.
Sasszeműek, akik a legnagyobb lézerklinika
tapasztalatában bíztak
A Sasszemklinika több mint 130.000 sikeres lézeres szemműtét tapasztalatát és az elérhető legkorszerűbb orvostechnikát biztosítja a pácienseknek. Nézze meg pácienseink Facebook ajánlását.